Csendes imádság (kötetterv)

Ringató

 

Csillag, csillag, jöjj, ha hívlak!
Hűvös az éjjel, hűvös az ég,
Sápadt a hold, hát ragyogj még!

 

Virág, virág, álomvilág,
Ragyog a csillag, fényes az ég,
Fényes a hold, hát maradj még!

 

Párna, párna, édes álom vár ma!
Fényes a csillag, sötét az ég,
Fátyolos a hold, hát ringass még!

 

Édes az álom, megölel és átfon,
Elmereng a csillag, a hold, az ég,
Puha a párna, hát altass még!

 

Virág, csillag, jöjj, ha hívlak!
Csillagvirág, ó, ragyogj még!

 

Édes az álom, az éjszaka átfon,
Elmereng a csillag, álmodj még!

 

 

Csendes imádság

 

Mellettem alszol, tenyerem tenyeredben pihen.

Érzem, hogy benne lüktet az élet.

Karjaidban találok menedéket,

s ahogy karod ölel, úgy válik eggyé a sorsunk,

vagy talán mindig is egyek voltunk:

Egy test, egy lélek, egy szívdobbanás, egy akarat,

egy vágy, egy érzés, mely nem ismer falakat ,

legyőz távolságot, félelmet és átkot –

benned ölelem az egész világot!

Benned ölelem a jelenem és a múltam,

mert szemedbe nézve kútba hulltam,

melynek mélyén ott az igazság:

Kötelék ez, de mégsem rabság,

mely nem foszlik szét, szét sem téphetem,

hiába tiltakozik az ész és értelem –

Egyek vagyunk, ahogy mindig is voltunk, leszünk.

Egymásba fonódva élünk és szeretünk –

egy test, egy világ, egy lélek – te meg én.

Harmónia a zűrzavar közepén.

 

Mellettem alszol, ajkam a homlokodhoz ér,

csendes imádság csókom, mely téged dicsér,

ki sorsom, életem, részem és egészem,

szerelmem, társam – örök menedékem.

 

 

Tavasz van

Tavasz van! 
Vízzel csobogó, téllel dacoló,
Kövek közt fakadó, hömpölygő- áradó!
És én együtt csobogok az árral, 
Sodor az áradat, sodor a szél,
Suttog a szél –rólad beszél!

 

Tavasz van!
Napban ragyogó, szívben dobogó,
Fénnyel áradó, dermedt ágat csókoló!
És én együtt szárnyalok a fénnyel,
Szárnyal a napsugár, repít a szél,
Suttog a szél – rólad beszél!

 

Tavasz van!
Felenged a föld, feléled a zöld,
Szégyellős rügy nyújtózik az ág hegyén,
És én együtt virulok a rüggyel,
Felébred a föld, ébred a szél,
Suttog a szél– rólad beszél!

 

Tavasz van!
Szirmát bontja a virág, újraéled a világ,
Virágszirmot borzol a tavaszi szél,
És én együtt borzongok a virággal,
Elpirul a virág, kacag a szél
Ébred a szerelem – rólad beszél!

Tavasz van! 

Zöldellő dombokon, megbúvó völgyeken,
Sodró áradatban, rejtőző köveken,
Szárnyaló fényben, szélben hajló ágban,
Pattanó rügyben, bimbózó virágban,
A föld illatában, a madár dalában
Üzen a szerelem, üzen a szél,
Nevedet suttogja – eljöttél!

 

Jó volna 

Jó volna néha elmerengni, kicsit örülni, kicsit szeretni.
Jó volna újra rád találni, vacsorával, csókkal téged várni,
Jó volna messze elröpülni, a küszöbödre települni.

Jó volna csak így elmerengve eltűnni majd a végtelenbe.
Jó volna aztán visszatérni, a megkopottat újra cserélni.
Jó volna az is, ha kopogtatnál, hideg az éj, hát itt maradnál.

Jó volna újra megfürödni, illatos vízben elmerülni.
Jó volna nyári esőbe ázni, egymás szemében tükröt látni.
Jó volna egyszer terád várni, hófehér ingben eléd állni.

Jó volna egymást felfedezve jegyet venni a végtelenbe.
Jó volna újra elcsitulni, a zsebed mélyén meglapulni,
Jó volna, hogyha felfedeznél: nagyon keresnél, nagyon szeretnél.

Szemedbe nézve, sorsunkat látva,
Hálát suttognánk az éjszakába’.

 

 

Valami érzés

Valami érzés játszik most velem,

Megkeres és elmereng a szívemen.

Víztükrén lebegő falevél

Lassan úszik, mégis messze ér.

Arcodat nézem, oly ismerős.

Mellettem a csend is elidőz.

 

Valami érzés fülembe suttogott,

Valami érzés magával ragadott.

Arcodat nézem, sorsod kutatom.

Átölellek, pihenj a vállamon.

Fény szűrődik már a fákon át,

Bőröd őrzi érintés nyomát.

 

Remény ébred, mint hegy mögött a nap,

Ha hull a könny, hát örömből fakad.

Remény ébred, friss forrás buzog,

Nyári záporban mezítláb táncolok.

Tó vizén ring a falevél nesztelen.

Valami szerelem elmereng a szívemen.

 

Ringass

Altass, csitíts énekeddel,

Ringass, ringass két kezeddel,

nyugtass hangod melegével,

szeress szíved szerelmével!

 

Ringass, ringass lágy zenével,

ölelj karod erejével,

szoríts, szoríts erősebben,

bújtassál el mély zsebedben!

 

Ölelj, szoríts erősebben,

bízzál, bízzál két szememben!

Hadd lehessek boldog egyszer,

ha álmodom, ne ébressz fel!

 

S ha elfárad hangod és kezed,

lesz, ki még akkor is szeret.

S ha nincs szavad számomra többé,

szerelmedet formáld csönddé.

 

Az ringasson, az altasson,

Csöndsátora oltalmazzon.

 

 

Ellentétek

Harmatos ág a szerelmed,

melyet hűs hajnal nevelget.

Az én sorsom pergő búza,

malom köve összezúzza.

 

Erős híd a két kezed,

amely hozzám elvezet.

Tekintetem gyönge rózsa.

a léptedet félti, óvja.

 

Esti égbolt homlokod,

értem sír a csillagod.

Engem zápor hívogat,

harmatos ág simogat.

 

 Táncolni, lassan

Táncolni akarok: szépen és lassan.
Álmodni, amíg csak ringat a dallam,
Táncolni lassan, míg tart a varázs.
Hinni, hogy nem alszik ki a parázs. 
Eggyé válni, elszakadni, távolodni, 
Újra vágyni, közeledni, átkarolni.

Aztán csak táncolni, szépen és lassan,
Forogni, ahogy elragad a dallam,
Érinteni, ahogy a nap simogat.
Simítani, miként a szél az arcodat.
Simulni lágyan, ahogy a víz partot ér,
Távolodni, ha feltámad a szél.

Aztán csak táncolni, szépen és lassan.
Elbűvölni, mint egy ismeretlen dallam
Vonzani, amíg tart a varázs,
Taszítani, ha már kihűlt a parázs.
Táncolni messze – égben és pokolban,
Jelet hagyni lábunkkal a porban.

Aztán csak táncolni, szépen és lassan.
Téged érezni minden mozdulatban.
Megérteni, amit a test beszél,
Nem szégyellni, amit a vágy remél.
Eggyé válni, elszakadni, távolodni, 
Újra vágyni, közeledni, átkarolni.

Táncolni akarok: szépen és lassan, 
Álmodni, amíg csak ringat a dallam,
Táncolni lassan, míg két tenyér simul,
Táncolni lassan, míg a szívverés csitul.
Táncolni akarok: szépen lassan.
Téged érezni minden mozdulatban.

Áldás

Lehunyt szemed mögött nem vár nyugalom.

Minden mozdulatod tompa fájdalom,

Idegen ez a táj, de a vágyad régi:

Megpihenni – egyszer hazatérni…

 

Legyen hát szép napod, tölts bort, ha elfogyott!

Jusson a reményből, lágy puha kenyérből,

Ne bánd, mi elveszett, rég elmúlt perceket.

 

Dúdold a dallamot, nem baj, ha megkopott,

A tűz csak lobogjon, szikrája pattanjon.

Űzd el a felleget, ne mondd, hogy nem lehet!

 

Áldd meg, ki átkozott, marasztald, ki jót hozott,

Ne várd, ki nem jön el, mi fáj, hát múljon el,

A sebed gyógyuljon, könnyed többé ne hulljon!

 

A lelked merengjen, fád gyümölcsöt teremjen,

Virág magvat hullajtson, új élet sarjadjon,

Ki szeret, hadd bújjon, magányod elmúljon!

 

Tiszteld az életet, s mint alvó gyermeket,

Őrizd a vágyakat, adj nekik szárnyakat,

Hozzanak szebb napot, tölts bort, ha elfogyott…

 

 

El fogok jutni hozzád

 Ha kell, elindulok újra és újra,

Hogy rátaláljak a hozzád vezető útra.

Ahogy lépek, úgy nő, nem fogy a távolság,

De én el fogok jutni hozzád.

 

Ha kell, megsimítok minden arcot, kezet,

Ha ez az ára, hogy megérintselek.

Bár az utat bágyadt esők mossák,

Én el fogok jutni hozzád.

 

Ha kell, játszom és csalok,

Játékból érted kicsit meg is halok.

Ócska ripacs! – nevetnek. Hadd mondják!

Én el fogok jutni hozzád.

 

Ha kell, hát eladom mindenem,

Árulom régen elárult életem.

Már nem rémít út, se távolság,

Mert el fogok jutni hozzád!

 

 

Filléres dal

Ha koldus lennél, nagyon szeretnélek.

Hulló fillérekért rimánkodnék véled,

Meleg zsebet varrnék foszlott életedre,

Puha, bolyhos kesztyűt didergő kezedre.

 

Ha bohóc lennél, nagyon szeretnélek.

Tarka bő ruhában parádéznék érted.

Fényes gombom lifegne, szakadna,

Mosolyom és könnyem publikumot csalna.

 

Hogyha gyerek lennél, nagyon szeretnélek.

Becéző szavakkal ölbe ültetnélek.

Vigyáznám léptedet, hűteném ételed,

Álomba dúdolnám megfáradt lelkedet.

 

 

December

Havasak az utak, hamvasak a vágyak.

Szigorú télben haza hogy találjak,

Ha már nem kísér, ha már nem biztat a lépted,

Fáradt szemeid álmot nem ígérnek.

 

De én még álmodom, hogy álmodunk,

S álmaink egymáshoz hajolnak.

Szél cirógatta fák közt bujdosunk,

Csak visszük, visszük magunkkal a holdat.

 

De távol a hold. a csönd körbefon.

Néhány emlékfoszlány lopva visszaoson.

Régvolt szavak csobbannak a csöndben,

és lehullnak reszketve, erőtlen.

 

Megpihennek szívemen, mint a bánat,

Mikor tudom, nincs értelme, hogy várlak.

Sárosak az utak. Sápadtak a vágyak.

Mi lesz, ha többé nem talállak?

 

Egyszerű vers

Rongyos felhőt ringat a hold

lomha-sután, együgyű boldogan,

míg éj nyújtózik a város felett,

a hajlott hátú fáknak a tél sem üzen,

s nem felejt álmot fáradt águkon a gond.

 

Nincs harag, nincs szó, nincs kérdés.

Nincs harag, nincs seb, nincs érzés.

Se félelem, se rettegés, se fájdalom.

Se vágy, se remény, se nyugalom.

 

Nincs, nem lesz – és nem is volt.

Rongyos felhőt ringat a hold.

 

Szavaid

 

Megszülettél, bár nem kérted.

Ember lettél – ez a béred.

Ez a jutalmad vagy ez az átkod:

Lehunyt szemed rejt egy másik világot.

Szívedben kavarog ezernyi érzés,

Bizonyosság, szeretet és féltés.

Ébred a gondolat, a szándék, a vágy,

Csodát őrzöl és csodára vársz.

Az égbe kiáltasz, de a földre hullsz.

Üveggyöngyként messzire gurul

Minden nap, mit életként kaptál,

Hogy önmagad és ember maradjál:

 

Mert te vagy az érzés. a vágy és a gondolat,

Te vagy a szó, mi szívedből fakad,

Te vagy a kérdés, te vagy a válasz,

Erre gondolj, ha égbe kiáltasz!

Te vagy a szó, mely áld vagy átkoz,

Te vagy a szó, mely megnyugvás hoz.

Tengert csitít vagy vihart kavar,

Mindent felfed vagy mindent eltakar.

Te vagy a szó, mely gyermeket nevel,

Te vagy a szó, mely lesújt, felemel.

Te vagy a szó, mely oltárhoz járul,

Te vagy a szó, mely hű vagy elárul.

Szavad a vád, szavad a feloldás.

Szavad a rejtély és a jó megoldás.

Te vagy az ígéret, az eskü, mit teszel.

Ha semmivé válik, semmivé leszel.

 

A napok egyszer emlékké válnak,

De a szavak mégis megtalálnak:

Vándormadárként visszatérnek:

Minden eskü, vád és ígéret.

Mert te vagy a szó, legyen rossz vagy jó,

A kimondhatatlan és a kimondható.

Te vagy a szó, mely hidat emel,

Te vagy a szó, mely hitelt érdemel.

Te vagy a szó, mely összezúz és rombol,

Te vagy a szó, mely esőben tombol.

Te vagy a szó, mely sebeket gyógyít,

Igazat szól, vagy néha tódít.

Önmagad vagy a szerelmes vallomás.

Szavad a kezdet és a végső állomás.

Szavad a sorsod, szavad a jellemed.

Hát szavadat nem feledheted!

 

 

Örök rózsa

Megtört virág vagyok, hervadó rózsa,
Lepereg a szirmom, harmatcsepp mossa.

Gyenge harmat vagyok rózsalevélen:
Ne siess úgy napfény, még alig éltem!

Nap sugara vagyok, táncomat járom,
Hajnal a bölcsőm, éj a halálom!

Én vagyok az éjjel, fekete bársony,
Nesztelen terül rád puha kabátom.

Messzi csillag vagyok, gomb a kabáton,
Felleg rejti fényem, már alig látom!

Viharfelhő vagyok, hullik a könnyem,
Hajlik a rózsa ezüst függönyben.

Nyugtalan szél vagyok, felleget hajtok,
Szürke porfelhőből új takarót varrok.

Portakaró vagyok, feslenek a szálak,
Magas égbe vágyom! Szél, adj nekem szárnyat!

Éj bársony kabátján csillagrózsa vagyok,
Földre hullik szirmom, lassan elporladok.

Csillagporként szitál bársony éjben fényem,
Köszönöm, hogy éltem halvány csillagfényben,
Harmatban, viharban, szélben, napsugárban,
Újra megszületve rózsa illatában…