Saci, a sün hiába várta, hogy megszólaljon a harangvirág-csengettyű házikója falán. Senki nem csengetett, nem is kopogtatott, egyetlen barátja sem nyitotta rá az ajtót.

–  Úgy tűnik, elfelejtkeztek a születésnapomról. Pedig én a legszebb almámat is a vendégeknek tartogattam – kesergett magában. Majd gondolt egyet: – Ha nem jönnek, hát nem jönnek! Majd falatozok belőle magam uzsonnára!

El is indult a kamrába, de az ajtóban földbe gyökerezett a lába:

– Eltűnt! Hűlt helye az én zamatos almámnak! – siránkozott az üres polcot nézegetve. – De ki tehette? Ki vihette el? Vagy csak elgurult magától? Jobb, ha utánajárok a dolognak!

            Útnak is indult. De alig tette ki a lábát az ajtón, amikor megpillantotta Matildot, a mókust.

– Matild! Matild! Nem láttál egy almát gurulni valahol? – kiabált fel az ágak közé Saci. A mókus, aki egy nagy kosár diót cipelt, csak ennyit válaszolt: – Nem, de nem is érdekelnek az almák. Van fontosabb dolgom is! Nyuszi megkért, vigyek néhány diót a süteményéhez.

Sacinak ideje sem volt búsulni mókus barátja goromba válaszán, amikor felbukkant előtte Suta, az őzike.

– Suta? Te sem láttad az én almácskámat? –kérdezte tőle a süni. Suta a fejét ingatta.

– Nem láttam, Saci. Ne haragudj, de nagyon sietek. Megígértem nyuszinak… bár ez titok. – S már el is viharzott, csak úgy porzott utána az út.  Saci, mit tehetett mást, mendegélt tovább. Szegény süni!  Hiába járta be az erdőt, az almának nyoma veszett. Ráadásul még a barátai sem segítettek a keresésben. Aznap mindenkinek akadt valamilyen halaszthatatlan dolga. A maci mézért rohant, a pocok mezei virágokért. A szajkó a szentjánosbogarakat kutatta fel éppen.

 Már beesteledett, amikor Saci – belefáradva a keresgélésbe – hazaindult.

 – Ez életem legrosszabb születésnapja! A finom almámnak lába kelt, a barátaimat az sem érdekli, hogy létezem, nemhogy ünnepeljenek! Alig akartak szóba állni velem… – duzzogott magában, miközben magányosan bandukolt az erdei ösvényen. De ahogy a házikójához ért, nagy fényesség fogadta. Szentjánosbogarak cikáztak, Pamacs nyuszi pedig karmesterként irányította őket, míg ki nem rajzolódott a fénylő felirat: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

És minden barátja ott volt a ház körül! A medve egy nagy csupor mézet adott ajándékba, a pocok egy illatos mezeivirágcsokrot. Suta ízletes kukoricacsöveket tett le elé. Majd kórusban azt harsogták:

– Boldog születésnapot Saci!

Végül Pamacs nyuszi állt elé, tappancsaiban egy hatalmas diós-almás torta illatozott:

– Élj sokáig Sacikám! Sok boldogságot!

– Köszönöm! Köszönöm mindenkinek a sok ajándékot és a meglepetést! – szipogta meghatottan a sün.

Pamacs zavartan a torkát köszörülte: – Valamit be kell vallanom Sacikám! Én csentem el az almát a kamrából, mert kellett a süteményhez.Viszont ha elkérem, rájöttél volna, mit tervezek, és akkor oda a meglepetés…

– Elcsented? Hiszen itt van a kezemben! – emelte fel a tortát magasra Saci. – És legfőbb ideje, hogy lakmározzunk belőle!