A béke jó és szép dolog.A béke nyugalom az életben és a lélekben.
De a békének, mint mindennek ára van. Nem mindegy ki fizeti és az sem, melyek a békefeltételek. Az sem, a békét két fél köti vagy az egyik diktálja. Természetesen – az erősebb, a győztes.
A békesség kedvéért engedünk. néha. De nem mindegy mennyit. Hol a határ.
Hol a határ? Szerintem, ha a személyiségünket, a “gerincünket” sérti, az már határsértés.
A békéért lenyelni azt a bizonyos békát még egyszer-kétszer elmegy, bár nem vagyok oda az ilyen franciás fogásért.
de ha ez rendszeresen fordul elő ugyanattól a személytől akkor már lelki terrorról beszélhetünk, ami senkinek nem fog békét hozni, főleg nem annak, aki a békákat lenyeli. Ugyanis a “főszakács” újabb és újabb adagokat fog elé tálalni, hogy bizonyítsa a hatalmát, felsőbbrendűségét. Így újabb és újabb megaláztatások ideje jön el a remélt béke helyett.
És egyre kevesebb esélyt látunk arra, hogy győzhessünk vagy meggyőzhessük a másikat. Akkor is, ha belül tudjuk, nekünk van igazunk. De ilyen esetben béke nincs, csak fegyverszünet – –
meglapulunk, mint levelibéka a fán -, észre ne vegyen a másik, belénk ne kössön újra.
Ő pedig egyre magabiztosabb lesz, egyre inkább felfuvalkodottá válik, mint La Fontaine békája. Hogy lesz-e ökör belőle? A szememben már az.
És hogy mi valójában, legbelül?
Erre Romhányi soraival tudok válaszolni:
“Ebihalból nem lesz más, csak béka,
Még ha bálnává válni volna is szándéka”

This entry was posted on vasárnap, március 4th, 2018 at 16:58 and is filed under Napi Rövid Zárlat. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

No comments yet

Leave a reply

Name (*)
Mail (will not be published) (*)
URI
Comment