Blog Archives

Limy vagyok – avagy a határérték esete :)

Amikor új emberek lépnek be az életembe – és ez gyakorta megesik -, sokan megjegyzik, hogy nem mindennapi nevem van, majd udvariasan megkérdezik, hogyan szólíthatnak – Eminek, Emikének -, hogyan szeretem. Ilyenkor rendszerint egy hasonló párbeszéd zajlik le: Limy vagyok, ez a becenevem. Limy? És miért? A limeszről nevezett el a legjobb barátnőm, még középiskoláskoromban. – Ha furcsálló tekintetet látok, általában hozzáteszem magyarázatként: – A limesz a függvény határértéke. Hát, akkor Emikének foglak hívni. Van egy Emília nevű ismerősöm/rokonom, őt is így becézik. Ilyenkor általában bólintok, hívjon, ahogy szeretne. “Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.”  Én pedig Emikének szólítva is Limy maradok. Szeretem [ ... ]

Helyénvaló

“Gyere le Csabára! Olyan békés…” Amikor bejelentettem, hogy egy év elteltével ismét költözöm, természetes reakció volt a döbbenet. Voltak, akik őszintén féltettek az új változástól, mások biztattak. Volt, aki cinikusan megkérdezte: “Te most körbejárod az országot?” De már régen túljutottam azon, hogy az ilyen “kritikai észrevételeken” bosszankodjam. Az egyszerűség kedvéért: az én életem, az én döntésem, az én felelősségem, nehézségem, kudarcom vagy sikerem. kibicek és kalandorok kíméljenek! Hogy jól döntöttem-e, az idővel kiderül. Most úgy érzem, a helyemen vagyok. Nemcsak azért, mert én, aki – enyhe túlzással – a saját lakásában is képes eltévedni, otthonosan mozgok a városban. Az átvitt értelemben vett utam is [ ... ]

Ég a gyertya…

Ég a gyertya, ég – és nem kérdezi mit adsz a fényért és melegért cserébe. Nem kérkedik: Nézd, milyen fényes vagyok! Nem panaszkodik: Borzasztó, hogy már megint nekem kell égni. Nem aggódik: holnap is éghet-e még… Akárhány gyertyát meggyújthatsz, a többi nem kezdi elfélteni a saját fényét, nem kezdi el bizonygatni, ő a fényesebb, a fontosabb, nem követeli a főhelyet magának. Nem súgnak össze: Nézd már azt a szerencsétlent, hogy serceg! Milyen idétlenül pislákol! – Elférnek békében és növekvő fényben. Ég a gyertya… a lángja a lelke, nélküle élettelen, rideg, bármily tetszetős a forma. A láng kelti életre? a tánc, a játék, a meleg, a [ ... ]

Változókorban

“A  nagy drámai változások úgy hatnak az ember életére, mint a mágnes: vagy közelebb hozzák egymáshoz a szereplőket, vagy eltaszítják őket egymástól.” Olyan az életem, mint egy átjáróház: emberek jönnek-mennek, tűnnek fel és tűnnek érdekesnek, fontosnak, megbízhatónak – vagy éppen lemorzsolódnak. És ezt egyre természetesebben konstatálom. Régebben még sokat bánkódtam egy-egy hűtlen barát miatt, próbáltam életben tartani a barátságot, sokat agyaltam azon, mit kellett volna másképpen, hogy egy kapcsolat menthető legyen. Éppen ezért sokszor bele is csúsztam egyenlőtlen viszonyokba, többet adtam, mint kaptam, próbáltam menteni a menthetőt, talán a menthetetlent is. Talán a kudarcok tettek alkalmassá arra, hogy megértsem és elfogadjam az “Ami jön, fogadjátok, [ ... ]

Leckekönyv

A lecke te magad vagy. Másoknak és önmagadnak. Vannak, akik úgy gondolják, egyszerűen érthető. Ők mindent átlátnak, téged is. És mindent ugyanazon a szemüvegen át. Így egyszerűbb, és így biztosan azt látják, amit akarnak. Van, aki tanulni szeretne tőled, a példádból. Van, aki oktatna, van, aki kioktat. Mások egyszerűen figyelembe se vesznek. Nincs szükségük rá. A lecke is forrás, a tudás forrása. És a forrást lehet táplálni, meríteni belőle, elfojtani. Vagy elhitetheted magaddal, nem is vagy szomjas. Ezt a leckét is lehet felületesen átfutni, vagy értően tanulmányozni. Egyet nem lehet, bemagolni. Néha te sem érted – önmagad. Néha átlapoznál néhány fejezetet. Vagy inkább kitépnéd, megsemmisítenéd, [ ... ]

Hova is menjek az “életfilozófiámmal?”

“A hitelesség ott kezdődik, amikor az általad kimondott értékeket a saját életedben is mered követni.” (Csernus Imre) Soha nem voltam “bort iszik és vizet prédikál” ember. Úgy élek, ahogy beszélek. És úgy beszélek, ahogy élek. Szavaim mögött ott vagyok én teljes valómmal, megélt tapasztalataimmal, útkereséseimmel, tévedésemmel, kudarcaimmal, könnyeimmel, hitemmel és szeretetemmel. Nem bölcsességet osztogatok, mint színes papírba burkolt cukorkát, hanem érzéseimet és gondolataimat osztom meg azokkal, akik meghallgatnak. Amit mondok, csak a fülszöveg, a teljes “könyv” vagyok én. De soha nem leszek kötelező olvasmány. Hiteles vagyok. A tükörben azt látom, aki vagyok, s ha nem is tökéletes az arc, elfogadom. Nem kozmetikázom. Hiteles vagyok, nem tökéletes. Realista, de [ ... ]

Most szólj hozzá! – Ezek kockás inges bohócok…

“Kockás inges bohócok! Ezek nem tanítók! Egy tanárban, alázat, tisztelet, becsület, van ! Féltem az unokáimat,  sajnos az ilyen tanárok Baloldaltól függenek!!!” A harmadik hermanos nyílt levél kapcsán olvasható ez, a szó szerint idézett, némi indulatot tükröző hozzászólás. Elolvastam, és hozzá is szóltam. Hozzászólásom kibővített változatát teszem most közzé: A hölgy az unokáját félti, én a gyermekemet, akinek minden egyes nap nyolc órája van, ezek után napi 4-5 órát tanul. Fáradt és kimerült. És tisztában vagyok vele, ez nem egyedi eset. Aki komolyan veszi, aki teljesíteni szeretne, annak ezt a “hajtást” fel kell vállalnia. Lehet azt mondani, nincs más dolguk, csak a tanulás. szerintem [ ... ]

Legyél olyan, mint…

    … TE. TE! TE hűséges, mindig visszanéz Rád, akárhányszor a tükörbe pillantsz. TE türelmes. Türelemmel várja, hogy elfogadd olyannak, amilyen. Akkor is, ha számtalanszor szeretted volna szebbnek, magasabbnak, karcsúbbnak, izmosabbnak, bölcsebbnek vagy sikeresebbnek látni, vagy próbáltad annak mutatni. TE egyedi: mindenki más más, mint TE. TE végtelen: a múltad, a jelened, a jövőd. TE állandó: mindig TE marad. TE változó: lehet bátrabb, erősebb, bölcsed, általad. TE reális: az egyetlen valóságod. TE álmodó, csak rajtad múlik, álmai elsorvadnak vagy valóra válnak.  TE magabiztos: csak TE akar lenni. TE bölcs, ismeri a mondást: „Légy önmagad. Mindenki más foglalt.” TE néha fél: elveszíthet téged, [ ... ]

A korpa, a disznó meg a ludak esete

“A világot elözönlötték a mindentudók. Mindenki ért mindenhez és mindenkihez. Pár sorból, hírből, mások által elejtett félmondatokból ítélkeznek egyénekről. Megszűnt a megismerni akarás emberi tükre. Elveszett a lassú közelítések óvatos, tapintatos biztonsága. Egymással soha nem beszélt emberek gúnyolódnak másokon.  Azt hiszem, egy újfajta tudás épült fel. Erény lett ostobának lenni. Érdemmé vált belegázolni mások magánéletébe.” (Vaskó Ilona: Korpa közé keveredsz, megesznek a disznók) Valós problémákat, magatartásmódot felvető írás sorait idéztem. Nem a látásmódot vagy a hangvételt tartom keserűnek vagy megdöbbentőnek, sokkal inkább azokat a “mindentudókat”, akiket jellemez. Való igaz, szaporodik a korpa: a békétlen, türelmetlen, szűk látókörű emberek tábora, vagy legalább is [ ... ]

Kellenek a pofonok?

“Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.” Antoine de Saint-Exupéry Az árulás mindig fájdalmas, mert idegen nem tud elárulni. Júdás csókjához is kellett a közelség. A közelséghez pedig kell a bizalom. Kell az érzés, nem kell “féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.” Aztán amikor mégis megteszi, döbbenten és értetlenül nézek. Olyankor nem is tudom, mi fáj jobban, az összetiport belső kert vagy a barát elvesztése. A barátság nem a semmiből lesz, hanem beszélgetésekből és hallgatásokból, megértésekből és megérzésekből, figyelemből, türelemből, szeretetből, a másik jelenlétéből és hiányából kötelék fonódik. És a barátság “veszélyes üzem”: fennáll az [ ... ]