Mese

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves és jószívű ember, afféle mindenki barátja. Egy szép napon, ahogy ment-mendegélt, ahogy mesében illik menni, mendegélni, találkozott egy bölcs öregemberrel, afféle mesebeli apókával, aki ráköszönt:

– Adjon Isten, gyermekem!

– Neked is szép napot, öregapám! Köszönöm, hogy megszólítottál! Látom, idegen vagy errefelé. Segíthetek neked valamiben?

– Köszönöm kedves ajánlkozásodat, de inkább én szeretnék segíteni neked, ha elfogadod.

– Segítenél nekem? Hiszen nem is ismersz? És meg sem érdemelném a segítségedet! Tudod, hogy hányan vannak olyanok, akik méltóbbak arra, hogy egy mesebeli apóka a segítségükre legyen? Miért pont velem álltál szóba? Ez csak valami tévedés lehet… Ráadásul biztos vagyok benne, hogy sok dolgod van…

– Várj egy kicsit! Hallgass meg, kérlek, hiszen ismerlek én téged, gyermekem, ezerszer jobban, mint gondolnád! Végtére is én egy mesebeli bölcs apóka vagyok, aki mindent tud, mindent hall, mindent lát. Azt is tudom, hogy jóságos és önzetlen teremtés vagy. Meg is jutalmazlak nemes lelkűségedért, de előbb válaszolnod kell három kérdésemre.

– Megpróbálom, öregapám, jó szívvel, bár sohasem voltam ügyes az efféle rejtvényekben, sőt matematikából is gyenge voltam világ életemben. Azért igyekszem, majd nagyon figyelek, ráadásul már kávét is ittam reggel, attól csak éberebb vagyok. Kérdezz, hát nyugodtan!

– Jól van, jól van, gyermekem. Lássuk hát, mit felelsz a kérdésekre. Először is mondd meg nekem: él-e olyan ember a földön, akit ismersz, de még egy jó szavad sem volt hozzá?

– Istenem! Megbántottam valakit? Udvariatlan voltam hozzá? Hidd el, nem szándékosan… Pedig mindenkinek köszönök és mindenkivel szóba állok, igyekszem kedvesnek lenni… Kit nem vettem észre, Jóvá tehetném valahogy? Bocsánatot kérjek tőle? De ki az? Elárulod nekem?

Az öregember nem válaszolt semmit, csak a fejét csóválta, megigazította süvegét, majd zavartan koppantott botjával.. Még mesebeli bölcs apóként is furcsállta a választ, ezért tűnődött egy keveset, majd újabb kérdést tett fel:

– Másodszor mondd meg nekem: él-e olyan ember a földön, akit ismersz, de még sohasem dicsérted meg?

– Van ilyen ember? Úgy gondolod, hogy valakit elhanyagoltam, nem vettem észre, milyen ügyes, tehetséges vagy azt, hogy, milyen jó ember. Tényleg nem dicsértem meg? Pedig biztosan megérdemelte volna! Hogy milyen figyelmetlen vagyok!

 Hogy ezt a választ várta-e az apóka vagy sem, nem lehet tudni, de sóhajtott egyet, majd feltette az utolsó kérdést is, a harmadikat, ahogy a mesékben szokás:

 – Harmadszor mondd meg nekem: él-e olyan ember a földön, akit ismersz, és akinek mindig kevesebbet adsz, mint másnak?

– Van ilyen ember? Akinek keveset adok? Adnék én többet is másoknak, de tudod, nekem is csak kevés jut. Most igazán zavarban vagyok, Apóka. Olyan furcsák ezek a kérdések…

Az apóka csak mosolygott, mosolygott, majd kis vártatva így szólt: – Látom, sejtelmed sincs, mi a helyes válasz. Nem baj, azért vagyok mesebeli apóka, hogy segítsek neked. Elárulom hát, ez a három kérdés valójában csak egy kérdés, mert mindhárom ugyanarra a valakire vonatkozik. De mi mesebeli apókák mindig három kérdést teszünk fel.

– Nagy baj, ha sejtelmem sincsen, kire gondolsz? Biztosan tudnom illene, szégyellem is magam… Talán ha innék még egy kis kávét… akkor csak jobban fogna az agyam, nem gondolod, apóka?

Az öregember újra megcsóválta a fejét, megigazgatta süvegét, koppintott botjával, majd mosolyogva így folytatta: – Lehet, lehet. Én viszont pont rád gondoltam! Te magad vagy a válasz a kérdésre…

– Ó, hát te rám gondoltál? – kacagott a jóságos ember megkönnyebbülve. – De megkönnyebbültem! Tehát én vagyok az, akit kevésbé szeretek, dicsérek, mint másokat? Én meg már azt hittem, valami rosszat tettem, hogy valami butaságot csináltam megint! Látod, apóka, milyen buta vagyok? Egyedül még erre sem jöttem volna rá! Hiába, nem vagyok olyan agyas, mint te!

– De végül csak kiálltad a próbát, úgy válaszoltál, ahogy gondoltam, ahogy vártam tőled. Úgy illik hát, hogy betartsam, amit ígértem. Kívánj hármat, én teljesítem! Kívánj bármit, amit csak szeretnél! Kívánj bármit, de csak magadnak!

– Akármit kívánhatok? Kacsalábon forgó kastélyt vagy terülj asztalkámat is? Úgy, mint a mesében? Tényleg? Ez csodálatos! Te egy nagyon kedves mesebeli apóka vagy! Meg sem érdemlem, hogy velem szóba állj. Nos, jól van, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, hát kívánok egyet. Aranyos apóka nem akarlak megbántani, de az a kívánságom hogy, ne tegyél fel többé ilyen kérdéseket nekem…

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.