Mátyás és Mujkó, a bolondkirály

(Mátyás meséi alapján a szövegkönyvet írta: Sarkadi Emília Erzsébet)

 

 

Mesélő: Hogy igaz-e vagy sem, amit most elmesélek, nem tudhatom, hiszen egyszer sem jártam Mátyás udvarában.

De azt tartják az öregek, hogy királyunknak volt egy hűséges embere, aki nélkül egy lépést se tett szívesen, és tanácsait mindig meghallgatta. Ez a valaki nem volt más, mint Mujkó, a király bolondja. De Mujkónak csak a neve volt bolond. Furfangos volt, mint a róka, hűséges, mint az eb, az esze villám, a nyelve borotva. S a talpnyaló nagyurakkal ellentétben, mindig igazat szólt. Ezért is zárta annyira szívébe a király. (Mujkó mozdulatokkal kíséri bemutatását)

Történt egyszer, hogy Mujkó nagy búsulásnak adta a fejét. A lakomából egy falatot sem kóstolt, és nem derítette jókedvre se zene, se tánc, se az itáliai Tibrilli híres mutatványa. (Függöny felgördül, a trónteremben Mátyás és a hoppmester)

(Tibrilli mutatványa)

(Mátyás int, a zene elhallgat, Tibrilli kitáncol a színről)

Mátyás: – Mi nyomja a lelked, jó bolondom, Mujkó? Oly savanyú a képed, mint az ecet, melyben a sültnek való malacot pácolják.

Mujkó (keseregve):Hogy ne búslakodnék, felséges királyom! Hiába éles az eszem és a nyelvem, ha az utolsó szolgálólány is csak kacag rajtam, mert bolondok sipkája csörög a fejemen.

Lányok (takarásban): – Vicces vagy Mujkó!

Mujkó: – Bezzeg, ha korona fénylene rajta, és bársony palást borítaná vállam, a főurak is megsüvegelnének.

 Mátyás: – Ebben van igazság, Mujkó! A süvegelés és hajbókolás vele jár a királysággal. Mint bolondgúnyával a bolondozás. A koronás főt tiszteli és féli a nép. Bár bölcs beszéd, nemes szív és cselekedet nélkül a korona csak csillogó ékszer…

Mujkó (talpra ugrik):Ha az uralkodáshoz ész kell, az van nekem, mint hal a Dunában, s a szócsavarás sem fog ki rajtam, jó királyom!

Mátyás: – Akkor legyen meg, mit szíved óhajt, én nem bánom. Ma meghallgatást tartok, hol kinek panasza van, ügyes-bajos dolgával elém járulhat. Te legyél az első, kinek ügyében igazságot teszek: a koronát a mai napon te viseled – minden terhével. Én pedig bolondsipkádat felvéve figyelem, igaz-e a mondás: királynak csak meglenni nehéz, a többi aztán könnyen megy. (Közben Mujkó elégedetten odasétál, Mátyás a fejére tenné a koronát, de Hoppmester közbeszól.)

Hoppmester: – Bölcs dolog ez, királyi felség? Bolondra bízni az ítélkezést? Bolond lyukból bolond szél fúj, még vihart kavar az udvarban.

Mátyás: – Ej, van Mujkónál nagyobb bolond is az országban, ki cifra ruhában páváskodik és ítélkezik. No, meg egy kis bolondozás engem is mulattat. (Fejfedőt, helyet és szerepet cserél Mátyás és Mujkó)

 

Mujkó: (elhelyezkedve a trónon) Hoppmester uram! Kik várnak ma bebocsátásra és igazságos ítéletre?

Hoppmester (papírtekercsről olvasva):Felséges színe elé járulna a kolozsvári bíró, kit múltkor móresre tanított, mikor arra járt felséged…

Mujkó: – Mit kapott, megérdemelte. Nála kapzsibb és embertelenebb bírát nem hordott hátán a föld…

Mátyás: Kivéve a gyevi bírót)

Hoppmester: – Ismét megjelent az udvarban az okos lány a szamarán. Hozott ajándékot, meg nem is… (Átadja Mátyásnak az ajándékot, aki kibontja azt)

Mujkó: Nincs már dolgunk vele. Különben is egyszer volt Budán kutyavásár…. (ugatás hallatszik)

Hoppmester: – Bebocsátást kér még nemes és nemzetes Döbrögi uram. Lúdas Mátyás ellen tenne panaszt, ki háromszor is csúffá tette és elnáspángolta ülepét. (Egy liba „berepül” a színpadra. Mátyás felveszi)

Mujkó: – Nem hinném, hogy ludasok volnánk e dologban…

Mátyás (a liba nemesebb felét mutatva a nézők felé): – Kétlem, hogy ilyen nagy feneket kellene keríteni a dolognak. Főszakács!

Hoppmester: – Végül néhány nekeresdi jámbor kesereg új bírájuk balgasága végett…

Mátyás (felállva): Nekik bölcs döntés kell, nem üres ígéret. Bocsásd hát be őket. Mondják el uruknak, mi járatban vannak, mi panaszuk tárgya.

Mujkó: – Majd én jó királyként felkerekedem, s körmére nézek ennek az új bírának! Én leszek a bíró bírája, ki az ügyet elbírálja! És királyi szavamra mondom, ezzel a feladattal is megbirkózom.

 

Mesélő: Felkerekedett hát az udvar, hogy kiderítse, mi is az igazság, hogyan él a nép és hogyan ítélkezik a falu vezetője. Eközben a falu bírája népét okosította ekképpen (Kettőt tapsol – függöny fel)

Bíró: – Na, látják! Most már, hogy a tető elkészült, lehet rakni a falat! Így ha jön az égi áldás, nem áznak meg kendtek! Nagy okosság, nagy találmány!

Mester (a tetőt tartja a segédjével): – Az már szent igaz, bíró uram! (félre) Ennek sincs ki mind a négy kereke!

Előbb tetőt ácsolni, majd falat rakni! Ki hallott már ilyen badar beszédet… de hiába… ő itt a bíró.

Bíró (arrébb megy egy fazekashoz): – Mit csinál maga, vén eszehagyott! Így könnyen letörik a füle annak a csupornak! Tegye belülre, akkor nem éri baj! Úgy! Úgy!

Fazekas (miután elmegy a bíró): Megvertél minket, Isten, ezzel a bolonddal! Bár gyújtanál némi fényt az elméjében, mert nagy sötétséget fed az a bírói süveg.

Bíró (a lovasnak): Hogy ül kelmed azon a csacsin?

Földműves: Ló!

Bíró: Akkor lovon!  Így szemébe repül a por meg bogár, és arcába csap az ág! Forduljon csak meg!

Bíró (kerítést ácsolnak) Mit csinál kelmed! Árkolja inkább körül a házad! Így még a kapunak valót is megtakarítja! A kerítésnek való pedig holnapra legyen az udvaromban! (elsétál)

Földműves: – Ej, de nagy árvaság van a te fejedben! De a harácsoláshoz van eszed, te bírók szégyene!

(Ekkor ér oda a királyi kíséret, csodálkozva néznek körül, mindenki hajlong a „király előtt”)

 

Mujkó: – Hé, emberek! Hol a falu bírája? Álljon ide elém!

Bíró: – Magam vagyok az!

Mujkó: – Aztán mióta vagy te a falu bírája?

Bíró: – Amióta a falu úgy döntött. Meg hát nekem van itt a legtöbb eszem, a legtöbb szántóm és a legtöbb marhám.

Mátyás: – Úgy látom, eggyel több is a szükségesnél.

Mujkó: – Talán az elődöd ostoba volt?

Bíró: – Az bizony, meg maradi. Mindenfélét csináltatott a népekkel, ami nagyon fáradtságos volt.

Mátyás: – És te azért adtad híres jó tanácsaidat, hogy kevesebbet fáradjon a falu népe?

Bíró: Bolondbeszéd! Egy bolond beszéde! Csak saját elmémet élesítgetem ezekkel az új feladatokkal. (peckesen járkál közben)

Mujkó: – Ha csak ez kell, adok én neked feladatot, melyből rögtön kiviláglik, mennyi ész szorult föveged alá. Csak elébb hívd ide a régi bírót is!

Régi bíró: – Itt állok előtted, uram, királyom!

Mujkó: – Rögvest állítsatok elibem 30 farkast, 40 okosat és 60 bolondot!

Bíró (tétovázva): – Hát, hát… Farkas az hál’ Istennek nem futkos a környéken, okosból minek kellene negyven, mikor itt vagyok én magam? Bolondot csak kettőt tudok! Egy a faluvégen lakik, a másik meg ott áll felséged háta megett!

Régi bíró: – Felséges királyom! Ez az ember itt 30 esztendős és olyan erős, mint a farkas.(A fazekasra mutat.) Ez pedig 40 és bizonyára okos, mert ekkorra rendszerint megjön az esze az embernek. (A földművesre mutat.) Ez meg 60 esztendős és bolond, mert mind bolondnak tartják, ki hatvanéves korára is szegény marad.(Magára mutat)

Mujkó:- Bölcsen válaszoltál, ezért jutalmat érdemelsz. Ígérem, nem látsz többet szükséget. Mától fogva a falu örökös bírája leszel, s tiéd a fiatal bíró földje és jószága. (Az öreg bíró fejére teszi a bírói süveget.) Te is megkapod, mit érdemelsz. (a fiatal bíró fejére teszi a csörgősipkát) Mától teleszel a falu bolondja. S kit bolondnak néztél, tudd meg, nem más, mint felséges királyod, Mátyás! (Visszaadja a palástot és koronát Mátyásnak. A fiatal bíró elájul.) Jómagam Mujkó vagyok, a király bolondja.

Mátyás: – Íme, a tanulság, néha a bolond szól bölcsen, s a bölcsnek vélt bíró bolondul. Mert nem bírói föveg és korona számít, hanem éles ész és józan gondolkodás. Viszont mit Mujkó király ígért, azt Mátyás is megtartja! Éljen hát a falu új bírája! Mulasson Nekeresd apraja és nagyja. (tánc)