Van egy barátom

 “Az igazi barát a legnagyobb kincs

– és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.”

(La Rochefoucauld)

Van egy barátom, aki mindig őszinte mosollyal fogad, és lecsót készít, mire megyek, mert tudja, hogy szeretem.

És marcipánt kaptam tőle ajándékba, pedig nem is tudta, hogy szeretem.

Van egy barátom, aki hónapokon át átadta az előmelegített helyet a buszon. Nekem foglalta, hogy mellé ülhessek, ő meg  zokszó nélkül átült a másik, hideg helyre.

Van egy barátom, aki őszintén nevet a bohóckodásaimon, de soha se rajtam. Türelmesen meghallgat, bármilyen nyűgöm, bajom van – és bármennyit beszélek. Néha, azért rám szólt már, hogy hallgassak egy kicsit. De neki ezt is szabad. Azért mindig talál egy kis időt, hogy csacsoghassak neki, bármennyire elfoglalt és fáradt. De soha nem terhel a maga bajával.

És elfogad olyannak, amilyen vagyok. Mert  “Jaj, Emília! Te olyan vagy!” És ami a legfontosabb: “olyanon” is szerethető.

Van egy barátom, aki szorgalmas olvasója a novelláimnak, bejegyzéseimnek. Nem muszáj-ból vagy illendőségből…

Van egy barátom, aki nemcsak vigasztal és a bajban támogat, de a sikereimnek is örül. Őszintén és tiszta szívből. Még soha sem hánytorgatta fel, mennyi mindent tett értem, mennyi mindent köszönhetek neki.

Van egy barátom, akinek a kedvéért megnézném a Jóban rosszban összes részét, sőt az ismétléseket is – vele együtt. Pedig a hátam is borsózik az efféle sorozatoktól. És boldogan segítenék neki krumplit ásni a kertben. Még vasalnék is helyette, pedig az aztán nem-szeretem-dolog…

Van egy barátom, akit karácsonykor legszívesebben begyömöszölnék a fa alá – ajándék gyanánt, magamnak. De ezt már nekem se tűrné el.

Van egy barátom, akinek még soha nem mondta, ő a legjobb barátom, és mennyire hálás vagyok neki mindenért.

Nem is fogom, olvassa csak el 🙂