Ott van az a lépcső

“Kívánok neked mindent, ami csak jó –
kiváltképp az újrakezdés képességét.
Tanulj a szomorúságból és a hibákból!
Aztán indulj tovább!
És mindenekelőtt kívánok neked bátorságot!
Ez a bölcsője minden másnak!”

Annyiszor  hallottad már az intést: Járt utat járatlanért fel ne adj! És szíved mélyén, legbelül te is ragaszkodsz a megszokotthoz, a jól beválthoz, a biztonságot nyújtó környezethez, szokásokhoz, megoldásokhoz. Lehet, nem tökéletes, még csak nem is jó, de megszoktad már. És jól van ez így, legalább nem kell erőlködni, félni a bizonytalantól. Ennyi jár, ennyi jutott, ezt hozta az élet… Hogy lehetne másképpen, máshogyan máshol…

Könnyű mondani, lépj tovább! Szép szép, hogy “Isten a legnehezebb csatákat a legjobb harcosainak adja”, hogy a hősök mindig talpra tudnak állni, és néha túl kell lépni önmagunk határain. De nem jobb volna megpihenni? Kényelmesen üldögélni?

Lépj tovább! De hova? Minden bizonytalan: az út, a sors, a jövő. Pedig szeretnéd tudni, hova jutsz. Szeretnél garanciát, biztosan sikerül. Tudni szeretnéd, nem hiába mész, küzdesz, hozol áldozatot.

A legnagyobb dolog az életben úgy lépni, nem tudod, hogy hova. Iszonyatos bátorság kell hozzá, mert lehet, lezuhansz, és az fájdalommal jár. Hit, hogy sikerülni fog. És ha hiszel benne, ott lesz az a lépcső. Az Úr, a végzet vagy a sors mindig kínál lehetőséget. És megtart.

Ez az utóbbi hónapok tanulsága számomra. Hozok egy döntést, amely számomra emberileg és erkölcsileg felvállalható. Lépek, továbblépek, meghaladok. Sokszor még magam sem látom az utat, mégis vállalom. Aztán egyszer csak összeáll a kép, és látom, hogyan és merre tovább. Néha a bizonytalanba indulok, de mindig ott a lépcső. lehet. hogy köd borítja számomra, lehet, csak az utolsó pillanatban bukkan fel, de ott van és megtart!