A mama mindig azt mondta

 

 

“Mama azt mondta, hogy a Forrest név arra emlékeztessen, hogy mindenki csinál néha olyasmit, szóval olyat, aminek nincs értelme.”

Hiszen emberek vagyunk, és tévedni emberi dolog. Néha érezzük, ez butaság, nem kellene megtennünk, de mégis megtesszük. Mint a Karinthy-novella férfija, aki hosszasan győzködi magát, miért is jobb a biztonságos úton haladnia, mint betérni a sikátorba. Aztán mégis a sikátort választja, ahol leütik.

Van, amikor mi nem látjuk a buktatót, csak mások. de hiába figyelmeztetnek, megyünk a magunk választotta úton, mert velünk az nem történhet meg. Aztán megtörténik.

És van a “mások vittek rossz utakra engem” esete. Mi meg hagyjuk magunkat. De azért buzgón játszunk “most mutogass a másikra” játékot.

Néha tanulunk a hibákból, néha nem. Ha nem is léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, de elkövethetjük ugyanazt a butaságot többször is – pepitában vagy boci-boci-tarkában – de lényegében változatlanul.

A kudarc, a fájdalom tanít valamire, új viszonyítási alapot ad az élet dolgaihoz. Vagy nem. Megmagyarázzuk magunknak, hogy nem is voltunk akkora balekok, ostobák, aljasok és lehetne még sorolni gyarlóságainkat.

De a mama azt mondta, mindig az a hülye, aki mondja.  De jó, ha tudjuk. mi és értelmetlennek tűnő dolgaink összetartozunk, mint borsó meg a héja.

És néha saját magunkat is meg tudjuk lepni – alaposan.

De ne felejtsük el, hogy mama azt is mondta: “Az élet olyan mint egy doboz bonbon, nem tudhatod hogy mit veszel belőle.”

 

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.