Cserfes Rézi

 

 

Cserfes Rézi kis boszorka

 nagy bánata, hogy az orra

még a piszébbnél is piszébb,

fitosnál is fitosabb,

Csiri-hegyen, Biri-völgyön

nincs boszorka csinosabb.

 

Cserfes Rézit kiskorába’

beíratták iskolába,

a híres és nevezetes

biri-völgyi tanodába.

 

Ott aztán minden apróság

fújta az ősi mondókát:

„A boszorkány féltett kincse

nem az, mit elrejt a pince.

Nem arany és nem drágakő,

de bibircsókot nevelő

banyaorr, mely nem kis pacni,

úgy szép, hogyha egy arasznyi!”

 

Szegény Rézi mit tehet?

Jó boszorka hogy lehet,

amíg az ő pisze orra

ilyen csöppnyi, ilyen morzsa?

Tűri hát, hogy Borcsa nénje,

Boszorkányföld büszkesége,

a legbanyásabb boszorka,

bűvölje és varázsolja.

 

 

 

 

De nem segít rajta bűbáj,

békaborda, ebihalháj,

ráolvasás, száz varázslat,

kenőcs, főzet, titkos párlat.

„Rézi reménytelen eset,

jó boszorkány sosem lehet!”-

mondják a vérbeli banyák

odvas tölgyön ütve tanyát.

 

Szegény Rézi bánatába’

felkuporog a padlásra.

Poros padlás zegzugában,

ütött-kopott ládikában

ott régi tükörre bukkan,

kíváncsian belekukkant:

Rézi visít is egy nagyot:

„Lehet, hogy ily csúfság vagyok?

Jaj, jaj! Mit tett velem Borcsa,

fondorlatos vén boszorka!”

 

„Banyaorra vágytál egyre!

– szól a tükör nagy nevetve –

Rézi, hát nem te akartad?

Örülj hát, hogy most megkaptad!

Bibircsókkal kicifrázva

szaladhatsz az iskolába.

A legrútabb banya lettél!

Ennél jobban mit szeretnél?”

 

„Ezer macska, száz seprűnyél!

De hisz ez a tükör beszél!

És csúf lesz, ki beletekint!

Csak az orrom lenne megint…”

 

Suttog megszeppenve Rézi,

talált kincsét sírva nézi,

míg a tükör kacag, kacag:

„Rézi, Rézi! Becsaptalak!

Nézd csak, megvan fitos orrod,

nem látsz rajta hibát, foltot!

Nézd csak, ez már nem varázslat!

Látod bájos arcocskádat?”

 

„No, és az a csúf boszorkány?”

„Csuda remek tréfa volt ám!

Remek tréfa és jó lecke,

vésd hát örökre eszedbe:

Mert az igazi boszorka,

– bármekkora is az orra -,

bűverejét és varázsát

csakis kobakjában hordja!